backdrop_path

    1944-09-1082 years, 1 months, and 28 days old

    1

    Place of birth:

    Kaposvár, Hungary

    Adult:

    No

    Gender:

    Female

    Biography

    Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia

    Images Gallery

    Best Credits: 62

    Title
    Tonight We Kill
    Csillag Ági
    5.5
    2024-10-31
    0.3679
    The Pregnant Papa
    Rozi
    7.4
    1989-08-03
    0.3606
    Dollybirds
    Terike
    6.6
    1997-02-20
    1.4096
    Szamba
    Lidi
    5.4
    1996-04-11
    0.5403
    The Dream Car
    Kovácsné, Vera anyja
    6.4
    2000-12-14
    0.5798
    Egy szoknya, egy nadrág
    Kamilla
    4
    2005-10-20
    1.3546
    Hippolyt
    Mrs. Schneider
    5.9
    1999-12-09
    0.9679
    The Little Fox
    Young Vuk / Kisrókák (voice)
    7.673
    1981-12-10
    2.4891
    The Prefab People
    Feleség
    6.5
    1982-12-09
    0.8747
    Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi
    0
    2023-04-06
    0.471
    0 of 62 row(s) selected.